X-Challenge Városi Mikromobilitás Verseny

Kedves X-Challenge Pályázó!

 

Készen állsz a városi mobilitás forradalmasítására? Vagy éppen a fenntartható közlekedés jövőjének alakítására, amely alapjaiban változtatja meg a jelenleg ismert városi közlekedést Budapest mértani közepén, a X. kerületben?

Tarts velünk az X-Challenge Városi mikromobilitás versenyen és koncepcióddal aktívan járulj hozzá a zöldebb kerület megteremtéséhez, a közlekedési szokások változtatásával egy fenntarthatóbb élet megvalósításához.

A mikromobilitás innovációs kihívás jövőbe látó középiskolásokat, egyetemistákat, vállalkozókat, gondolkodókat és a városok szerelmeseit kívánja megszólítani és felkérni olyan ötletes koncepciók, víziók, konkrét akciótervek kidolgozására, amelyben például a különböző generációk eltérő mobilitási igényeit figyelembe véve vagy különböző mikromobilitási eszközök alkalmazásával és mobilitási csomópontok kialakításával elérhetővé válhat a jövő fenntartható, zöld kerülete.

Az ötletverseny fő témája az mikromobilitás, így a jelentkezők ötleteinek, megoldásainak kapcsolódnia kell ezen területek legalább egyikéhez:

  • városi mobilitás forradalmasítása
  • fenntartható közlekedés jövője
  • zöldebb kerület megteremtése
  • közlekedési szokások megváltoztatása
  • mobilitási csomópontok kialakítása
  • bármely más mikromobilitással kapcsolatos ötlet vagy megoldás

Itt az idő, hogy akár egyedül vagy csapatban, újragondold és formáld a városi közlekedést!
A pályázati anyagokat 2023. október 16. éjfélig várjuk.

A versennyel és a pályázattal kapcsolatos részleteket itt találod: https://xgain.hu/x-challenge/

Nincs rossz ötlet, minden koncepció értékes!

Az X-GAIN csapata

https://xgain.hu/

Félmilliós közönség előtt hódított a Tipo EV

A klasszikus formavilág és a legmodernebb technika bravúros mérnöki ötvözete az IAA Nemzetközi Autókiállítás látogatóit is elbűvölte.

Szeptember 5-10. között Münchenben rendezték meg az IAA MOBILITY 2023 nemzetközi autóipari kiállítást, ahol több mint 300 iparági újdonságot mutattak be, és mely több mint félmillió látogatót vonzott. A rendezvényen a HIPA meghívására megjelent a Mouldtech Kft., Robert Bosch Kft. és a BME Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központ közös fejlesztésében készülő – elektromos, ugyanakkor az ötvenes évek formavilágát idéző – versenyautó is. A jármű elektromos hajtásláncának fejlesztése érdekében a futóművet, a hajtásrendszert és a karosszériát is újratervezték a partnerek összehangolt munkájával. Az értékteremtő magyar mérnöki teljesítmény eredménye mellett napi több száz látogató állt meg és fotózkodott. Sokan arról érdeklődtek, hogy miként lehet egy ilyen járműre szert tenni. Jó hír, hogy a zalaegerszegi gyár készen áll nem csak az elektromos, hanem a benzines típusok gyártására is.

Prof. Zöldy Máté, a BME Gépjárműtechnológia tanszékén működő Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központ vezetője kiemelte: „Büszke vagyok, hogy a kollegáim és a hallgatóink munkájának és a partnerekkel való együttműködésnek az eredménye Magyarország egyik zászlóshajó projektje lett a Nemzetközi Autókiállításon. Az éles ipari projektek felgyorsítják a tudástranszfert az egyetem és a partnerek között, ami segít abban, hogy még jobbá váljunk!”. Az elkészült jármű nem csak egy piacon elérhető termék, hanem az egyetemen folyó oktatási és kutatási feladatokat is szolgálja.

Fiatal vállalkozás egy patinás rendezvényen

Egy frissen alakult műegyetemi spin-off cég is lehetőséget kapott arra, hogy a nagy múltú autószalonon mutatkozhasson be.

Az IAA MOBILITY 2023 nemzetközi autóipari kiállítást szeptember 5-10. között rendezték meg Münchenben, ahol 82 országból, összesen 3700 újságíró és több mint 500 000 látogató előtt több mint 300 iparági újdonságot mutattak be.  A rendezvényen a HIPA meghívására a BME Automated Drive Labor is bemutathatta innovációit.

A látogatók kipróbálhatták milyen egy igazi autót 500 km távolságból, a müncheni kiállításról irányítani.  A vendégek helyet foglalhattak egy erre a célra kialakított vezetőfülkében, az irányított jármű pedig Zalaegerszegen, a ZalaZONE járműipari tesztpályán mozgott a müncheni volántól érkező jeleknek megfelelően.

Teleoperáció

A másik bemutatott demonstráció egy intelligens kereszteződés volt, ahol az arra járók bepillantást nyerhettek abba, hogy hogyan képződik le a valós környezet digitális információvá a digitális iker technológia segítségével, és hogy ez hogyan tud segíteni a mindennapokban. Az itt bemutatott detektor algoritmusok fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (RRF-2.3.1-21-2022-00002) keretein belül valósult meg.

Intelligens kereszteződés

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az oktatás mellett az innováció egyik kiemelkedő színhelye. A tudományos pályázatok eredményei piaci értékkel is bírnak. Erre alapozva jött létre ez év májusában a DriveByCloud Kft., amely arra hivatott, hogy a már meglévő technológiát piacképes termékké formálja és hasznosítsa. A vállalkozás elindult, és azon dolgozik, hogy minél inkább meg tudja mutatni magát és a kifejlesztett technológiát a lehetséges ügyfeleknek.

A DriveByCloud Kft. munkatársait a demonstrációknál egész héten át folyamatos ostrom alatt tartották a látogatók. Ennek köszönhetően 16 olyan tárgyalást sikerült lefolytatni, amely további együttműködési lehetőségekhez vezethet. Számos mérnököt és menedzsert láttak vendégül, akik a legnagyobb európai autógyártók és beszállítók kötelékébe tartoztak. Ők és még sokan mások elismerésüket fejezték ki a bemutatott innovációkat látva.

Vincze Zsolt, az új műegyetemi spinoff vállalkozás, a DriveByCloud Kft. ügyvezetője a rendezvényt követően hangsúlyozta: „Ennél nagyobb lehetőséget nem tudok elképzelni arra, hogy egy az autóipar számára nagy lehetőséggel kecsegtető technológiát minél széleseb körben megismertessünk a releváns szereplőkkel. Kifejezetten hálás vagyok a mind a HIPA, mind pedig a BME támogatásáért, ami lehetővé tette ezt a számunkra is különleges megjelenést.”

Kollégáink részt vettek a Silverstone Classic fesztiválon

A Mouldtech Kft-vel és a Robert Bosch Kft-vel közösen tanszékünk részt vesz a Tipo 184 múltidéző versenyautó fejlesztésében. A projekt keretében kollégáink: Dr. Zöldy Máté, Dr. Harth Péter és Nyerges Ádám, valamint Kocsis Bálint a Robert Bosch Kft. képviseletében jelen volt az idei Silverstone Classic fesztiválon, ahol a Tipo 184 versenyautó egyik változata is külön standot kapott. A Mouldtech Kft. részéről Tímári Dávid, Zsédely Róbert, Hegedűs Benjámin és Sárosi Soma jelent meg.

Angliában nagy hagyománya van az autósportoknak és az autós hagyományok ápolásának. A fesztiválon a versenysport több évtizedes fejlesztésit láthattuk. Először közelről, a boxutcában, miközben épp lázasan készültek a versenyzésre. Később pedig éles bevetésen is, ugyanis különböző kategóriákra bontva gyakorlatilag folyamatosan rótták a köröket bátrabbnál bátrabb pilóták a silverstoni aszfaltcsíkon. A versenypálya körüli területen a helyi márkaklubok állították ki szép, különleges és ritka autóikat. Mindezek mellett pedig, egy külön sátorban az utóbbi évtized Formula 1-es autói is helyet kaptak. A Tipo 184 versenyautó tökéletesen beleillett a környezetbe, a stand sok érdeklődőt vonzott. A ’40-es éveket idéző formájával üde színfolt volt, a legtöbb versenyautó inkább a későbbi korokból jelent meg.

Köszönjük szépen a részvételi lehetőséget a Mouldtech Kft-nek!