Egy nap, ami megváltoztathatja a jövőt: középiskolások a BME kutatói között

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriuma az autonóm járművek kutatásának legújabb eredményeit tette közérthetővé és inspiratívvá a középiskolások számára egy online ismeretterjesztő anyagra épülő tudáspróbával és egy ehhez kapcsolódó, páratlan lehetőséget nyújtó egyetemi látogatással. Az országos középiskolai kvízverseny legjobb kitöltői egy különleges élménynap keretében kaptak bepillantást a mögöttes technológiákba, laboratóriumokba és gondolkodásmódba. A nap során készült interjúkból kiderül: a fiatalokat nemcsak az élő bemutatók kápráztatták el, hanem a mélységi tudás és a hiteles szakmai megszólalók is valódi inspirációt jelentettek.

Az esemény házigazdája Fenyő Iván színművész volt.

„Fontos, hogy a gyerekek hiteles forrásból halljanak ezekről a technológiákról”

A veszprémi Padányi Katolikus Iskola tanára, Petrohainé Rostás Csilla a rendezvény után beszélt tapasztalatairól, a diákok érdeklődéséről és a digitális jövő pedagógiai kihívásairól.

„Az érdeklődés nagyon nagy az autonóm járművek iránt” – kezdi a veszprémi Padányi Katolikus Iskola pedagógusa, Petrohainé Rostás Csilla. Mint elmondta, az iskolájában már a tanártájékoztató előadás után beszélgettek a diákokkal a bemutatott anyagról, ami szemmel láthatóan nagy hatással volt rájuk. „Beszéltünk a háttéranyagokról is, amik már akkor is érdekesek voltak számukra, és persze maga a kvízjáték is, amelyben nem mindig egyetlen jó válasz a jó válasz – ez is elgondolkodtatta őket.”

Mint mondta, az iskolájukból sokan töltötték ki a tesztet, és nagy öröm volt, hogy három diákjuk is bejutott a rendezvényre. „Örültek neki, mert érezték, hogy ez egy komoly meghívás, egy igazi lehetőség.”

Pedagógusként is inspirálónak érezte a napot. „Nagyon érdekes volt látni, hogy milyen részletes, valós tapasztalatokon alapuló tudást kapunk. Tényleg első kézből, belülről mutatták meg, hogy hol tart most ez a terület.”

A rendezvény szakmai színvonala megerősítette saját pedagógiai szemléletét is. „Motiváló volt, mert megerősített abban, hogy amikor a digitális jövőről beszélek a diákoknak, akkor jó irányba haladok. De azt is látom, hogy még több csapatmunka, még több információ, még több inspiráció kell, mert a gyerekek tájékozottsága még nem elég széleskörű.”

Fontosnak tartja, hogy a diákok hiteles forrásból halljanak az autonóm technológiákról. „Sok szenzációhajhász anyag jelenik meg a médiában, de valóban értelmes, hiteles képet csak ilyen alkalmakon kapnak a gyerekek. Ezért lenne jó, ha rendszeresebben is lenne ilyen program.”

Dr. Szalay Zsolt előadása

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az autonóm járművek fejlesztése nemcsak a mérnökök pályája lehet. „Nagyon fontos, hogy lássák: ha valakit a jog érdekel, akkor nemcsak ügyvéd lehet, hanem foglalkozhat az autonóm rendszerek jogi hátterével is. Szeretném, ha a tanítás világában több figyelem jutna ezekre a határterületekre is.”

A társadalmi elfogadás kérdését is fontosnak tartja. „Hogyan éli meg a társadalom, hogy már nemcsak emberek vezetnek autót? Ez pszichológiai és szociológiai értelemben is izgalmas kutatási téma.”

A rendezvényt zárva köszönetet mondott az előadásokért, és megosztott néhány javaslatot is: „Nagyon jó lenne, ha a diákok gyakrabban találkoznának hiteles szakemberekkel, akik nemcsak előadásokat tartanak, hanem valóságos képet is adnak arról, hogy mire van szükség. Az ilyen alkalmak a tanároknak is segítenek pontosabban látni, hogyan érdemes motiválni a diákokat. Ha tudnánk, hogy a bejövő egyetemistáknál mik a legnagyobb lemaradások, akkor mi is jobban tudnánk segíteni.”

Zárásként hozzátette: „A kvíz is nagyon jó volt, és most már gondolkodunk azon, hogy valamilyen formában mi is kipróbáljuk a Tudományos Diákköri munka lehetőségét.”

Dr. Bécsi Tamás előadása

A jövő közeli világa testközelből: Diákok benyomásai az ARNL középiskolai tudásjátékának zárórendezvényéről

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumának középiskolai kvízversenye nem csupán egy online tudáspróba volt, hanem egy lehetőség arra, hogy a legjobban teljesítő diákok első kézből tapasztalhassák meg, mit jelent ma a jövő autóipari technológiáin dolgozni. A rendezvényen készült interjúkról kiderül: a fiatalokat nemcsak az élő bemutatók kápráztatták el, hanem a mély tudás és a hiteles szakmai megszólalók is valódi inspirációt jelentettek.

Marton-Bódi Márton (Szent Mór Iskolaközpont, Pécs) már a kvízre is az elektronika és műszaki érdeklődése miatt jelentkezett. „Érdekelt az önvezetés meg a mesterséges intelligencia, de ilyen részletesen még nem ismertem ezeket a rendszereket.” A nap végén pedig már az AI működéséről és az autók felépítéséről mesélt izgatottan.

Bánhelyi Zsombor (Ady Endre Gimnázium) „inspirálónak” érezte a programot. „Az előadások nagyon tetszettek, főleg az érzékelők működésének magyarázata. Olyan részleteket is megértettem, amit korábban nem is láttam.” A meghívás meglepetésként érte, és különösen örült, hogy részt vehetett a programban.

Vincze-Pál András (Budapest Fasori Evangélikus Gimnázium) már most is a BME-re készül. Számára nemcsak a tartalom, hanem a környezet is meghatározó volt: „Nagyon erős benyomást tett rám a kutatási színvonal, a technológia jelenléte. Látszik, hogy itt valóban a jövőn dolgoznak.”

Dr. Aradi Szilárd előadása

A Bánki Donát Technikum diákpárosa, Bognár Kristóf és Mendrei-Benkő Gergely online oktatás keretei között kapták feladatul a kérdőívet, és egyből belevágtak. Mindkettőjüknek a mesterséges intelligencia volt a nap csúcspontja: „Beletekinthettünk a jövőbe” – foglalta össze Kristóf.

A Gyulai Római Katolikus Gimnázium két diákja, Csevrenka Csongor és Pardi Patrik szerint az előadások közül Dr. Bécsi Tamásé volt a legemlékezetesebb: „Egyszerű volt, könnyen érthető, mégis izgalmas.” A laborlátogatást is külön kiemelték, továbbá a ZalaZONE tesztpálya bemutatását, amely Csongor szerint „fenomenális élmény volt”.

A veszprémi Padányi Katolikus Iskola diákjai, Hegedűs Ármin és Dunajcsik Benedek az előadásokat és a valós technológiák testközeli bemutatását élvezték a legjobban. „Itt láttuk, hogyan működik a LIDAR, hogyan kapcsolódnak össze a rendszerek” – mondták.

Balogh Angéla (Csokonai V. Mihály Gimnázium, Debrecen) a kémiatanára által megosztott kvíztől jutott el az élménynapig. „Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekes lesz. Nagyon sok mindent megtudtam az AI-ről és az önvezető autókról. Az is tetszett, hogy nemcsak előadásokat hallgattunk, hanem láthattunk is mindent testközelből.”

Kozsda Marcell, aki BME-s édesanyja által értesült a programról, az információmennyiséget értékelte a legjobban: „Nagyon sok volt az infó, de rendkívül érdekes volt. Különösen a megfigyelőrendszerek, amik az AI-t ellátják adatokkal. Nem gondoltam volna, hogy ennyire összetett.”

A diákok válaszai egyértelműen mutatják: a rendezvény nemcsak információt adott, hanem élményt, motivációt és iránymutatást is. Sokan közülük még nem tudják pontosan, merre tanulnak tovább, de egy biztos: ezzel a nappal egy olyan jövőhöz kerültek közelebb, amelynek elképzését ma még csak tanuljuk.

Laborlátogatás

Safety First 2025 – Lezajlott az első forduló!

Safety First 2025 – Lezajlott az első forduló!

Március 21-én sikeresen lezajlott a Safety First! csapatverseny első fordulója, amelyben hat csapat mutatta be innovatív megoldásait a közlekedés- és járműbiztonság aktuális kihívásaira. A versenyzők nemcsak a problémák azonosítására, hanem azok lehetséges megoldásaira is fókuszáltak, kiemelve az alkalmazható technológiai és módszertani újításokat.

A verseny azonban még csak most kezdődik: a csapatoknak május 9-ig van idejük részletesen kidolgozni koncepciójukat, amelyet ipari és akadémiai mentorok támogatásával fejleszthetnek tovább.

Az első fordulóban bemutatott projektek:
🔹 secUred – V2I kommunikációs biztonság elliptikus görbe alapú hitelesítéssel
🔹 Percepta – Perception-Aware intelligens közlekedési rendszer a sérülékeny úthasználók védelméért
🔹 CLARA – Chessboard Lane Risk Assessment: LKA/ACC rendszerek továbbfejlesztése ütközésmegelőzés céljából
🔹 Kokanyek – Mechanikai hibák detektálása rezgésadatok alapján neurális hálózatokkal
🔹 Fuzzers – Innovatív megoldások a járművezérlési funkciók Fuzz tesztelésére
🔹 G.A. Fusion – Autópálya-biztonság növelése intelligens sebességszabályozással és szenzorfúzióval

Ezúton is köszönjük a verseny támogatóinak, a Bosch-nak és a JLR-nek, hogy lehetővé tették a verseny megvalósulását, valamint zsűritagjainknak – Simányi Péternek (JLR), Jenei Rékának (Bosch), Török Ádámnak (BME KJK) és Kazár Tamásnak (BME Automated Drive) – a szakmai értékelést és támogatást.

Gratulálunk a résztvevő csapatoknak, és sok sikert kívánunk a következő fordulóhoz! 🚀

#SafetyFirst #Innováció #Közlekedésbiztonság

Évente induló képzéssé válik a BME közlekedési műszaki szakértő szakmérnökképzése

A BME Gépjárműtechnológia Tanszék Biztonságtechnológia Kutatócsoportja idén is meghirdeti a Közlekedési műszaki szakértő szakmérnökképzést, amely az igazságügyi műszaki szakértés és a közlekedésbiztonság területén nyújt elmélyült tudást a gyakorló mérnökök számára. A nagy érdeklődésre való tekintettel a képzés eddigi négyéves ciklusai helyett mostantól minden évben indul, kisebb, ötfős csoportokkal, így folyamatosan biztosítva a szakmai utánpótlást és a rugalmas csatlakozási lehetőséget.

A négy féléves, diplomatervezéssel és záróvizsgával záruló, magyar nyelvű levelező képzés kiemelt témakörei közé tartozik a balesetelemzés, járműértékelés, járműazonosítás és az igazságügyi folyamatok. A résztvevők péntekenként tartott tanórák keretében sajátíthatják el a szükséges műszaki, jogi és forgalomtechnikai ismereteket, valamint a szakértői munka gyakorlati alapjait.

A következő évfolyam 2025 szeptemberében indul, a jelentkezési határidő 2025. július 4. A képzésről további információ és jelentkezési feltételek ITT érhetők el.

Safety First 2025 – Kezdődik a jelentkezés!

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszéke idén már harmadik alkalommal hirdeti meg a Safety First! csapatversenyt, amely az egyetem hallgatóinak kínál páratlan lehetőséget, hogy megoldásokat keressenek a közlekedésbiztonság aktuális kihívásaira.

A „Safety First!” háromfordulós megmérettetés célja, hogy népszerűsítse a közlekedésbiztonság tudományterületét, és ösztönözze a hallgatókat innovatív kutatási ötleteik megvalósítására. A verseny során diákjaink lehetőséget kapnak arra, hogy kreatív megoldásaikkal hozzájáruljanak a közlekedésbiztonság jövőjéhez, miközben értékes ipari és akadémiai kapcsolatokat építenek.

A verseny menete

  • Első forduló (2025. március 21., péntek, 6. oktatási hét):
    A háromfős csapatok bemutatják kiválasztott közlekedésbiztonsági problémájuk megoldási lehetőségét egy rövid prezentációban. A szakértői zsűri értékeli az absztraktot, amelyeket legkésőbb 2025. március 7-ig kell leadni.
  • Második forduló (2025. május 9., péntek, 12. oktatási hét):
    A továbbjutó csapatokat ipari és egyetemi konzulensek támogatják, akik bekapcsolódnak a fejlesztési folyamatba. A csapatok egy részletes, 6-10 oldalas dokumentumban mutatják be koncepciójukat és annak alkalmazhatóságát, akár modell-alapú tesztekkel alátámasztva.
  • Harmadik forduló (2025. május 30., péntek, pótlási hét):
    Az utolsó forduló során a csapatok élő demonstrációval prezentálják ötleteik gyakorlati megvalósítását.

Miért érdemes részt venni?

A verseny nemcsak a tudás megmérettetésére ad lehetőséget, hanem arra is, hogy a résztvevők szélesítsék szakmai kapcsolataikat ipari és akadémiai körökben. Emellett a verseny ipari partnerei, a Bosch és a JLR, támogatásukkal, valamint a harmadik fordulóban díjátadóként is jelen lesznek.

Fontos határidők

  • Absztrakt leadása: 2025. március 7.
  • Jelentkezés és további részletek: ITT!

Várjuk a jelentkezéseteket, hogy együtt formáljuk a közlekedésbiztonság jövőjét! 🚀

#SafetyFirst #Innováció #Közlekedésbiztonság 🌟

Már okosodik az M1-M7 kísérleti autópályaszakasza: intenzív tanulási fázisba lépett a rendszer

Az M1-M7 autópálya kísérleti szakaszán befejeződött a szenzorhálózat kiépítése. A rendszer konfigurációja és kalibrációja folyamatban van, amely a valós idejű adatfeldolgozás és a közlekedésbiztonságot növelő szolgáltatások bevezetésének alapjait teremti meg.

Az M1-M7-es autópálya közös bevezető szakaszán futó okos autópálya-projekt újabb mérföldkőhöz érkezett. A november végére befejezett szenzorhálózat kiépítése lehetővé tette a rendszer konfigurációs és kalibrációs szakaszának megkezdését. A szenzorok – köztük LiDAR-ok, kamerák és RADAR-ok – finombeállítása, valamint a hardverek és szoftverek szinkronizációja zajlik, hogy megteremtsék az adatok pontos és valós idejű feldolgozásának feltételeit.

A szenzorok közötti időszinkronizáció, amely során a rendszerek belső óráit egy referenciaórához igazítják, 100 nanosecundumos pontossággal zajlik. A triggerelési folyamat biztosítja, hogy a LiDAR szenzor jelei alapján a kamerák a megfelelő időben rögzítsenek képeket, így pontos és koherens adathalmazok jönnek létre. Emellett a szenzorok térbeli helyzetét is kalibrálják, hogy az adatok egy egységes referencia-koordinátarendszerben legyenek értelmezhetők.

„A szenzorhálózat kiépítése óriási mérnöki teljesítmény volt, de ez csak a kezdet – most azon dolgozunk, hogy a szenzorok és a feldolgozó algoritmusok tökéletesen összehangolt rendszert alkossanak” – mondta Dr. Rövid András, a projekt BME-s szakmai vezetője. „Ez egy hihetetlenül izgalmas időszak, mert az adatokból kinyerhető érték már most is lenyűgöző, és a következő lépések során fogjuk igazán kihasználni a rendszerben rejlő lehetőségeket.”

A digitális ikermodell építése

A következő fontos mérföldkő a pontfelhők feldolgozása, címkézése és a mesterséges intelligencián alapuló detektorok betanítása lesz, amely során a rendszer képes lesz azonosítani és kategorizálni a közlekedési helyzeteket, beleértve a járművek pontos helyzetét, orientációját és méretét is. A digitális ikermodell február végére készülhet el, amelyet ezt követően a Bosch által végzett drónos validációval tesztelnek.

Növekvő biztonság

A projekt célja egy olyan valós idejű rendszer létrehozása, amely nemcsak a közlekedés biztonságát növeli, hanem a forgalmi torlódások okait is detektálja. Egyedülálló módon képes lesz az olyan veszélyesen közlekedők azonosítására, mint a jobbról előzők, hirtelen fékezők vagy más járműhöz túl közel hajtók.

Mobilalkalmazás a járművezetők támogatására

A projekt következő fázisában, várhatóan 2025. április-májusban, egy kísérleti fázisban lévő mobilalkalmazás is elkészül. Az applikáció valós idejű, személyre szabott információkkal segíti majd a járművezetők döntéseit, például forgalmi eseményekről, potenciális veszélyforrásokról vagy optimális haladási útvonalakról ad tájékoztatást.

Autóipari fejlesztések támogatása

Az okos autópálya projekt nem csupán a közlekedésbiztonság és a forgalom hatékonyságának javítását célozza, hanem az autóipar számára is értékes kutatási és fejlesztési alapot nyújt. Az infrastruktúrába integrált szenzorrendszerek és a valós idejű adatelemzés lehetőséget teremtenek új járműtechnológiák, például az autonóm vezetési rendszerek tesztelésére és finomhangolására. A projekt egyedülálló platformként szolgálhat a hazai és nemzetközi autóipari szereplők számára, elősegítve a jövő közlekedési megoldásainak gyorsabb piacra kerülését.

Nemzetközi összehasonlítás

A fejlesztés világszinten is kiemelkedő, hiszen csak Kínában található egy hasonló rendszer, ami hosszabb szakaszt fed le. Magyarország azonban a régióban egyedülálló módon törekszik arra, hogy az adatvezérelt közlekedésbiztonságot és hatékonyságot valós idejű feldolgozással támogassa.

„Ezzel a közös projekttel Európa és a világ egyik „legokosabb” útszakasza jött létre, amivel Magyarország autóiparban kivívott elismertségét tudjuk erősíteni: lehetőséget biztosítunk új technológiák és autóipari fejlesztések valós környezetben történő tesztelésére. Ez új távlatokat nyit a forgalomirányításban és a forgalombiztonság növelésében azzal, hogy az érzékelés és a látás határain túli veszélyekre is figyelmeztetni tud majd a rendszer. Nagyon várjuk, hogy a pilot projekt eredményeit minél hamarabb alkalmazni tudjuk a mindennapi útüzemeltetés és az utazó közönség tájékoztatása során.” – mondta el Verdes Máté, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. intelligens közlekedési rendszerek osztályának vezetője.

Az M1-M7-es szakaszon zajló fejlesztések nemcsak Magyarország közlekedésbiztonságát és hatékonyságát növelik, hanem példát mutatnak a digitális infrastruktúra európai szintű fejlesztésében is. Az okos autópálya technológia az élvonalba emeli a hazai közlekedési rendszert, és fontos alapot teremt a jövő mobilitási megoldásaihoz.

A tudományos fejlesztést a BME Automated Drive kutatócsapata a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel együttműködve, az Eureka Central System (2020-1.2.3-EUREKA-2021-00001) projekt keretében végzi.

A Biztonságtechnológia Kutatócsoport bemutatta innovatív tesztrendszerét a Cognitive Mobility 2024 Konferencián

A BME Gépjárműtechnológia Tanszékének Biztonságtechnológia Kutatócsoportja nemrégiben részt vett a Cognitive Mobility 2024 Konferencián, amelyet a Bosch Budapest Innovációs Campusán rendeztek meg. A csapat bemutatta újonnan fejlesztett tesztrendszerét, amely áttörést jelent a biztonságos vezetési műveletek terén.

A prezentáció során a kutatócsoport bemutatta, hogy milyen módon kínálhatnak a rádiós kommunikációs technológiák megbízható alternatívát olyan helyzetekben, amikor a hagyományos környezetérzékelő szenzorok nem képesek biztosítani a biztonságos vezetéshez szükséges információkat. Egy olyan forgatókönyvet is szemléltettek, amelyben még a rádiókommunikáció minősége is gyenge volt, azonban az új irányítási koncepciónak köszönhetően a rendszer továbbra is képes volt biztonságos vezetési műveletek végrehajtására a kommunikációs paraméterek figyelembevételével.

Ez a tesztkeretrendszer jelentős előrelépést képvisel a járműbiztonsági technológiák terén, bemutatva, hogy a rádiós kommunikáció hogyan válhat a hagyományos érzékelők kiegészítő megoldásává. A csoport munkája nemcsak a jelenlegi kihívásokra ad választ az autonóm közlekedésben, hanem új lehetőségeket is nyit a rugalmasabb és alkalmazkodóbb járműbiztonsági rendszerek fejlesztésében.

A Gépjárműtechnológia Tanszék büszke a csapat elért eredményeire és az intelligens mobilitási megoldások fejlesztéséhez való hozzájárulásukra.

A Thyssenkrupp magas rangú vezetője tart előadást a BME-n

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszékének meghívására Kristof Polmans, a Thyssenkrupp Steering kutatási és fejlesztési alelnöke érkezik, hogy előadást tartson a vállalat innovációs törekvéseiről.

Polmans több mint 25 év tapasztalattal rendelkezik az autóiparban, karrierjét a Ford Motor Company-nál kezdte, majd közel két évtizede a Thyssenkruppnál dolgozik, ahol az innovációs projektekért és a fejlett technológiák fejlesztéséért felelős.

Az előadás során Polmans bemutatja, hogyan vált a Thyssenkrupp Steering egy lassú követőből az iparág innovációs vezetőjévé. Részletesen ismerteti a legjelentősebb projekteket, köztük a Steer by Wire, Brake by Wire rendszereket és a Vehicle Motion Control technológiát, amelyek jelentős előrelépést hoztak a vállalat számára. Az előadás arra is rávilágít, milyen kihívásokkal szembesülnek az innováció során, valamint mi szükséges ahhoz, hogy egy vállalatnál sikeres és fenntartható innovációs kultúra alakuljon ki.

Az esemény szervezése a tanszéki kutatói közösség és ipari partnereik közötti szoros együttműködés részeként valósult meg, amelynek célja az ipari és akadémiai kapcsolatok erősítése.

Az esemény létrejöttéhez Bárdos Ádám, a Gépjárműtechnológia Tanszék Járműdinamika és Irányítás kutatócsoportjának vezetője nagyban hozzájárult, akinek közreműködését ezúton is köszönjük.

Az előadás részletei:

  • Dátum: 2024. október 9., szerda
  • Időpont: 10:00–12:00
  • Helyszín: ST épület 321/A terem
  • Regisztráció ITT

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Safety First! Competition 2024: Sikerrel zárult az idei gépjárműbiztonsági verseny

Nagy örömmel jelentjük be, hogy sikeresen befejeződött a Safety First! 2024-es versenye. Az eseményen összesen öt csapat és 12 diák mutatta be innovatív ötleteit, és az esemény rávilágított a járműbiztonság terén elért fontos előrelépésekre.

A kezdeti öt csapatból négy jutott tovább a döntőbe, kiemelkedő fejlődést tanúsítva az ötleteléstől a megvalósításig. Íme egy kis ízelítő a dobogós helyezést elérő döntősök által bemutatott figyelemre méltó projektekből:

  1. DBN-Sense: Bemutatta egy rejtett Markov-modell alkalmazását a baleseti kockázat előrejelzésére különböző forgatókönyvek esetén.
  2. A Crash Test Dummies: Kameraalapú megoldást dolgozott ki a vadon élő állatokkal kapcsolatos közlekedési balesetek megelőzésére.
  3. Connectivity Visionaries: Innovatív tesztkörnyezetet hozott létre a DSRC és a celluláris technológián alapuló alkalmazások összehasonlítására a sérülékeny közlekedők biztonságának növelése érdekében.

A szigorú kiértékelést követően nyilvánosságra hozták a végső rangsort:

  • 1. helyezett: DBN-Sense
  • 2. helyezett: The Crash Test Dummies
  • 3. helyezett: Connectivity Visionaries

Gratulálunk minden döntősnek a járműbiztonság javításához való kiemelkedő hozzájárulásukért!

Szeretnénk őszinte köszönetünket kifejezni ipari partnereinktől delegált zsűritagjainknak:

Simányi Péter, Jaguar Land Rover

Jenei Réka Enikő, Bosch: Jenei Réka Enikő, Bosch

Köszönjük értékes munkájukat és hozzájárulásukat a verseny sikeréhez!

Újabb mérföldkőhöz érkezett az idei Safety First! competiton!

Beérkeztek a csapatok által fejlesztett biztonsági megoldások részletes dokumentációi az idén második alkalommal megrendezett Safety First! biztonságtechnológiai innovációs versenyre! A pályaműveket ipari partnerek vezető szakemberei, egyetemi oktatók és kutatók értékelték. A verseny döntőjére  május 17-én kerül sor.

Szurkolunk a továbbjutott csapatoknak!  Hajrá DBN-Sense, SafeTraverse, Connectivity Visionaries, The Crash Test Dummies és Binary Asymmetry!

Köszönjük a Robert Bosch Kft. és a Jaguar Land Rover Hungary Kft. támogatását, mellyel hozzájárulnak a verseny megrendezéséhez!

Idén is indul Safety First!

Idén is indul Safety First!

Tanszékünk idén már második alkalommal rendezi meg a Safety First!  csapatversenyt az egyetem hallgatóinak körében.

A „SAFETY FIRST!” háromfordulós csapatversenyt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszéke szervezi meg évente. A verseny célja a közlekedés biztonságával foglalkozó tudományterület népszerűsítése, és hogy a téma iránt érdeklődő hallgatókat innovatív kutatási ötleteik megvalósítására motiváljuk. A verseny során támogatjuk diákjainkat, hogy innovatív megoldásokat találjanak a közlekedés- és járműbiztonságot érintő aktuális problémák megoldására.

Az első fordulóban a 3 fős csapatoknak egy rövid előadás keretében bemutatják, hogy milyen lehetőséget látnak a választott biztonsági probléma megoldására. A prezentációt és a jelentkezéskor leadott kivonatot egy szakértői bizottság értékeli és választja ki a továbbjutókat.

A verseny második fordulójában részt vevő csapatok munkáját ipari és egyetemi konzulensek támogatják, bekapcsolódva a fejlesztési folyamatba. Ennek eredményeként a csapatok egy 6-10 oldalas összefoglaló keretében mutatják be az általuk fejlesztett koncepciót és annak alkalmazhatóságát, akár modell-alapú tesztekkel alátámasztva ennek előnyeit.

A harmadik fordulóban résztvevő csapatok egy demonstráción keresztül mutatják be az ötletüket és koncepciójuk gyakorlati alkalmazását.

A verseny lehetőséget ad a jelentkezők számára, hogy a megszerzett természettudományos, műszaki és matematikai ismereteiket együttesen alkalmazva költséghatékony koncepciókat alkossanak és fejlesszenek a közlekedésbiztonság területén. A tudás megmérettetése mellett ez kiváló alkalom a más hallgatókkal, ipari és akadémiai szakértőkkel történő kapcsolatépítésre.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: március 8.

További részletek és jelentkezés ITT.