Fémnyomtatás testközelből a Kutatók Éjszakáján

Idén is megtelt élettel a Műegyetem szeptember utolsó hétvégéjén, amikor a Kutatók Éjszakája programjain a tudomány iránt érdeklődők bepillanthattak a látogatók számára ritkán megnyíló laborokba. A Gépjárműtechnológia Tanszék is megnyitotta kapuit, ahol a vendégek egy igazán korszerű gyártási eljárással, a fémek 3D-s nyomtatásával ismerkedhettek meg.

Az eseményen Dr. Varga Ferenc László, tanszékünk egyetemi adjunktusa, valamint Bereczki Alexandra, doktorandusz hallgatónk mutatták be az additív gyártástechnológiák közül a szelektív lézeres olvasztás (SLM – Selective Laser Melting) működését. A közönség végigkövethette a teljes folyamatot a tervezéstől a gyártáson át egészen az utólagos megmunkálásig, majd kézbe is vehetett néhány kész alkatrészt.

Az érdeklődők több száz elkészült nyomtatott darab közül láthattak válogatást, köztük egy különlegességet is: élőben követhették nyomon, hogyan készül titánból egy drón főtartó váz a Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratórium (KTNL) projekt keretében.

A három turnusban zajló bemutatók hamar beteltek, a résztvevők pedig élményszerű, interaktív módon ismerhették meg, hogyan alakítja át a jövő gyártástechnológiáját a fémek 3D nyomtatása.