Impact from research — ipari partnerek mutatták be a BME-vel közös kutatások eredményeit a BME-n, az ARNL szakmai találkozóján
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszéke és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) közös szakmai találkozót tartott 2025. október 7-én, amelyen a tanszék kiemelt ipari partnerei mutatták be a velük folytatott együttműködések eredményeit és jövőbeli irányait. Az esemény online is követhető volt középiskolai diákok, tanárok, BME-hallgatók és kutatók számára.

A rendezvény célja egyértelmű volt: szemléltetni, hogyan válik a laboratóriumi kutatás ipari alkalmazássá, és milyen konkrét hozadékai vannak az egyetemi és vállalati együttműködéseknek a járműipar és a közlekedési infrastruktúra területén.
„A kutatás akkor válik igazán értékessé, ha hatással van a világra – ha az egyetemi tudás beépül az ipari gyakorlatba, és azon keresztül a társadalom mindennapjaiba is.”
– mondta köszöntőjében Dr. Szalay Zsolt, a BME Gépjárműtechnológia Tanszék vezetője és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője.

Az együttműködés ereje – az ipar szemszögéből
A találkozón hat vállalat vezetői és szakértői osztották meg tapasztalataikat a BME-vel közösen végzett munkáról.
Kemler András, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős ügyvezető igazgatója, előadásában arra mutatott rá, hogyan segítik a közös kutatások – például a Ground Truth Cross-Validation és az Intelligent Traffic Sensing System fejlesztések – az autonóm rendszerek valós tesztelését és ipari bevezetését.

Gyurkó Zoltán, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. kutatás-fejlesztési csoportvezetője a járműrendszerek kiberbiztonságáról és a mesterséges intelligencia szerepéről beszélt. Bemutatta azokat az eszközöket és módszereket – mint az AI-alapú TARA vagy a „smart fuzzer” fejlesztések –, amelyek a biztonságos fejlesztési ciklusokat támogatják.

Mike Sasena, a MathWorks Automotive Product Managere, videóüzenetben köszönte meg a BME Automated Drive Lab-bel való együttműködést, amelynek eredményeként a ZalaZONE három digitális pályaeleme bekerült a MATLAB és Simulink szoftverek legújabb verziójába. Így ezek a valósághű környezetek világszerte elérhetők a fejlesztők és kutatók számára.

Radnai Róbert, az SMR Automotive Mirror Technology Hungary mérnöki alelnöke az SMR innovációs ökoszisztémáját mutatta be, kiemelve a szenzorfúziós és kiterjesztett valóság (AR) technológiák szerepét, valamint a formálisan verifikált modellek fontosságát a biztonságos járműrendszerek fejlesztésében.

Karászi Zoltán, a QTICS Group igazgatósági elnöke az autóipari megfelelőség-értékelés és kiberbiztonsági tanúsítás területéről hozott példákat. Az ARNL és a BME-vel közösen végzett munkák révén a magyar mérnöki tudás már az ENSZ R155, R156 és R157 szabványokhoz kapcsolódó nemzetközi homologizációs folyamatokban is érvényesül.

Végül Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a digitális közútkezelés szemléletváltásáról beszélt. Előadásában bemutatta az M1–M7 autópálya közös szakaszán megvalósuló digitális iker és Central System fejlesztéseket, amelyek a valós idejű forgalomfigyelés és a térinformatikai adatok integrált felhasználásának úttörő példái.

A program zárásaként a résztvevők egy VR-alapú demonstrációban is bepillantást nyerhettek a Central System és az M1–M7 autópálya közös szakaszán megvalósított digitális iker működésébe.
A valós idejű közlekedési adatokra épülő, interaktív virtuális élmény látványosan mutatta meg, hogyan válik a kutatás eredménye egy olyan fejlesztési platformmá, amely a jövő biztonságos és intelligens közlekedését szolgálja.

Amikor a kutatás kézzelfoghatóvá válik
Az előadásokból egyértelműen kirajzolódott, hogy a BME és ipari partnerei közös fejlesztései túlmutatnak a laboratórium falain: valódi rendszerekben, termékekben és szolgáltatásokban öltenek testet. A digitális iker, a kiberbiztonsági validáció és a ZalaZONE virtuális pályaelemei mind olyan innovációk, amelyek egyszerre szolgálják a tudományos fejlődést és az ipar versenyképességét.
A szakmai program után a vendégek személyesen is folytatták az eszmecserét, amely alkalmat adott az új együttműködési lehetőségek feltérképezésére és a jövőbeli közös irányok kijelölésére.

A közös munka folytatódik
A BME Gépjárműtechnológia Tanszék és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium köszönetet mond valamennyi előadónak –
Kemler Andrásnak (Bosch), Gyurkó Zoltánnak (Knorr-Bremse), Mike Sasenának (MathWorks), Radnai Róbertnek (SMR), Karászi Zoltánnak (QTICS) és Szilvai József Attilának (Magyar Közút) –
a magas színvonalú, gondolatébresztő előadásokért.
A rendezvény újabb bizonyítéka volt annak, hogy a tudományos kutatás és az ipari innováció találkozásából születnek azok a megoldások, amelyek valódi hatást gyakorolnak a technológiai fejlődésre – és rajta keresztül mindannyiunk jövőjére.


